Tavalyi hédervári fellépésük is bizonyította, szereti őket a közönség. Ráadásul akkor az érintett színpadi ügynökség közel félmilliós jogdíjbevételt kasszírozott az itteni előadásból" – mondta Juhász. Ez azonban nem egyedi eset: egyetlen "István, a király" fellépésre sem kapott engedélyt a korábbi szereplőcsapat, az egész országban csak A Társulat tagjai adhatják elő a rockoperát. Varga Miklós saját honlapján adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, melyben többek között ezt írja: "Az előadás jogtulajdonosa nem járul hozzá, hogy akár én, akár Vikidál Gyula barátom a színpadra lépjünk ezzel a művel. Hogy miért? Erre csak homályos válaszok születtek.... Le vagyunk tiltva és kész... Elképesztő vádak jelentek meg: kezdve azzal a kijelentéssel, hogy az eredeti szereplők már képtelenek elénekelni a szerepeiket, ezért kellett az "új" szereposztás. Ha bárkiben kétség merülne fel, hogy meg tudom-e szólaltatni István király magyar hangját, annak készséggel ajánlom figyelmébe honlapomon a koncerthelyszínek bármelyikét, ahol élőben meggyőződhet arról, megy-e még István szerepe.
A 43 éves, kétgyermekes édesapa, Péter a mesélt története alapján hihetetlen változáson ment át: korábban egy év alatt 25 kilót hízott, de ezt később két és fél hónap alatt le is adta. "Korábban kifejezetten sportos alkat voltam, bár dohányoztam. Ahogy a legtöbb bagós, én is szerettem volna leszokni, ez végül egy arcüregműtét kapcsán sikerült 1998 novemberében. Csakhogy megnőtt az étvágyam, és egy év leforgása alatt 25 kilót híztam, amit több mint 13 évig tartottam. Igaz, volt egy-két részben sikeres fogyókúrám, melyek segítségével 15-19 kilót le is adtam, de ezek mindig visszajöttek rövid időn belül, mivel az életmódváltás elmaradt. Senkinek nem ajánlom a fogyózást, aki nem képes életmódot váltani utána, mert a visszahízásnál több jöhet vissza, amivel többet ártunk, mint használunk. Nekem végül egy rosszullétet követő kivizsgálás után választanom kellett: vagy vérnyomáscsökkentővel élek tovább, vagy lefogyok, s az utóbbit választottam. " Péter idén februárban kezdett neki diétájának, s a sikerre nagyon keveset kellett várnia: az első két hónapban máris 25 kilót fogyott: "101 kilóval kezdtem neki a diétának, és május elejére 76 kiló lettem.